120 futballévünk, 120 részben - archív fotóinkon (70.)

Éppen 120 részes szegedi futballtörténeti időutazásunk soron következő fejezeteiben a legújabb könyvem...

( http://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=1729)

...1980-as, majd 1990-es évekbeli hősei szólalnak meg Orosházi és Kutasi Lászlótól kezdve dr. Kováts Gáboron, a Kozma-testvéreken, majd Gruborovics Tiboron, Deák Ferencen (a népszerű "Dekán") át egészen a nemrég elhunytakig, Kun Lajosig ill. Szalai Dzsínó Istvánig. Ezúttal egy olyan korábbi SZEOL AK-s, Szeged SC-s legendára emlékezünk, akit 1980 nyarától 1992-ig hosszú éveken át gyakran ünnepeltünk Szegeden: a Békéstől, majd a Szegedi Dózsától leigazolt Kun Lajos (lenti fotónkon éppen gólt fejel a több, mint száz szegedi találatából)!

Az elmúlt négy évtized legnagyobb, legeredményesebb szegedi gólvágójáról, Kun Lajosról ( az áldott emlékű "Tündér Laláról")  szól a 120 részesre tervezett cikksorozatunk jubileumi, 70. fejezete...

A nemrég elhunyt szegedi gólvágó:

Kun Lajos (1958.06.02 – 2019.06.12.)

A nyolcvanas-kilencvenes évek szegedi labdarúgásának legveszélyesebb támadója 81 NB I-es mérkőzésen 30, míg a 205 NB II-es meccsén pedig 73 gólt szerzett – több, mint száz gól, szegedi színekben!!

Íme Kun Lajos névjegye:
Születési éve, helye: 1958. 06.02., Békés
Posztja: vérbeli befejező csatár
Klubjai: Békés (1974-től 1978-ig), Szegedi Dózsa (1978-tól 1980-ig), SZEOL AK és Szeged SC (1980-tól 1990-ig, majd 1991-től 1992-ig) 1990 májusától 1991 tavaszáig egy belga csapatban játszott.
Mérkőzéseinek száma: 81 NB I-es és 205 NB II-es.
Góljai: 103 (30 az I. osztályban, 73 találat a II. vonalban)

Íme egy érdekes beszélgetésünk Kun „Lalával”, a „Foci 7” c. hetilap 1992. május 6-i számából:

S bizony, egy kiváló erőkből álló Szeged SC az 1990-es évek elejéről:

Állnak balról: Takács József, Sorin Cigan, Apró, Mihalache, Bogdán István ("Hosszú"...), Kun Lajos.

Középen balról: Szalai "Dzsínó" István edző, Leboniczky Imre(kapus), Takács Zoltán, Kemenes Zoltán, Szélpál László szakosztályvezető, Kiss Ferenc, Bóka Ferenc, Puskás István, Nagy Zsolt (kapus), Pióker Sándor gyúró.

Ülnek balról: Újváry, Hurguly, Takó Ferenc, Protity Sándor - Orosházi László edzők, Széchenyi Gábor, Lévai László és Hegyeshalmi Tibor.

Ezt követően 1992 és 1997 között még játszott a Szegedi VSE, a Kübekháza és a Ferencszállás csapataiban, mielőtt végleg befejezte az aktív labdarúgást…

– Három évvel ezelőtt a Dózsa-pályán láttam őt utoljára – mondta a támadóról egykori csapattársa, a sokszoros válogatott védő, Kutasi László – Egyszerre kerültünk a SZEOL AK-hoz, ő a Szegedi Dózsától, én pedig Diósgyőrből, vissza Szegedre! Nagyon kedveltem, mint játékostárs, hiszen gyors, technikás volt, jól fejelt, és nagyon érezte, hogyan kell megelőzni a védőket… Pozitív mentalitású, jó szándékú emberként könnyen elcsábítható volt, sok mindent megéltem vele… Ha nincs az az öt éves eligazolási eltiltása, amit azért kapott, mert két helyre, Debrecenbe és Újpestre is egyszerre aláírt, sokszoros válogatott lehetett volna…

Balról: Takó Feri, dr. Kováts Gábor, Varga Pista, Kun "LALA", dr. Tóth János, Major Laci, Sahin-Tóth Dezső, Leboniczki Imre kapus és Szabó Gyula a csurig telt Felső Tisza-parti stadionban…

.

Bizony, derült égből villámcsapásként ért valamennyiünket a 2019-es halálhíre, mindössze 61 évesen…

S akkor a végső megemlékezés Süli Robitól a Délmagyarországból:

„Elhunyt Tündér Lala…

Szerencsés korosztályhoz tartozom. Én is meccsre járó ember voltam. Nekünk szent volt a hétvége: ha itthon játszott a SZEOL AK, akkor mi mentünk… Előbb a SZEOL-pályára, majd az SZVSE-re. Szurkolni, buzdítani a kék-feketéket! Egész héten erre készültünk, vágtuk cetlikre a Népsportot, a Délmagyart, pénztárgép-szalagot kunyeráltunk az újszegedi ABC-ben. A nagypapám által varrt kék-fekete zászlónkat mindig kisimítottuk. Hasonlóan tett több ezer szegedi, mert nagyon sokszor megtelt a két említett stadion, vagy inkább pálya…
És ebben az időben Kun Lajos volt a kedvenc. A csatár, a mi gólvágónk. Otthon, lent a pályán mindig mindenki ő akart lenni. Mert úgy futballoztunk, hogy játékost választottunk, belebújtunk a bőrébe. Kun lőtt, Kun fejelt, Kun sprintelt. „Tündér Lala” – zengte többször a tábor. Zengtünk mi is! Kedvenc volt ő...

A mai futballban mekkora kincs lenne, hiszen a kapu előtt életveszélyt jelentett! Akkor még más világ volt. Nem voltak közösségi oldalak, nem voltak honlapok, sportcsatornák, így ő Szeged kedvence volt, és az is maradt. Örökre!!

Forrás: Fotók: délmagyar.hu, szeged1899.hu ill. a szerző magánarchívumából
Készült: 2021.09.22.