120 futballévünk, 120 részben - archív fotóinkon (29.)

Több, mint 120 szegedi futballévünket felölelő időutazásunk előző, 28. részében az 1952-53-as Szegedi Honvéd  NB I-es szerepléseiről, valamint legeredményesebb támadójuk, a félkezű Csáki Béla fantasztikus vállalásáról írtunk, ezúttal pedig az 1954-es élvonalbeli pontvadászatot és az újonnan elindított Szegedi Haladást (címlapfotónkon)  vesszük részletesen is górcső alá...

A Szegedi Haladás kiváló erőkből álló csapata. Álló sor balról: Rábay László, Benák András, Zallár Andor, Cziráki József, Faragó Gyula, Városi György, Pozsgai István. Guggolnak balról: Rózsavölgyi Lajos, Mészáros Károly (kapus), Nemes István, Baráth János, Vass István és Cserhalmi Károly (kapus).

Az 1954-es évad a magyar labdarúgás fényes sikereit és nagy bukását hozta (Már amennyiben egy világbajnoki ezüstérem bukásnak számít. Akkoriban igen!! Manapság?! Még a vb-re való kijutásnak is fölöttébb örülnénk...) !

Szegednek azonban fájdalmas kudarcot, keserű csalódást jelentett ez az évad…

De több, mint hat évtized távlatából nyugodtan állíthatjuk: a Szegedi Haladás kiesése nem a szakosztály vezetőin, nem az edzőn és nem a játékosokon múlt elsősorban...

A csapat gyenge szereplésének az árnyéka már előrevetődött akkor, amikor a szegedi sportkörök csak hosszas huzavona után állapodtak meg abban, ki is vegye át a Honvédelmi Minisztérium által erőszakosan, egyetlen tollvonással(!!) megszüntetett és az előző évben az első osztály 8. helyén (!) végző, így nagy reményekre jogosító Szegedi Honvéd örökét?!

Döntő hiba volt az is, hogy az előző évi együttes 11 állandó tagja közül öt (Palotai, Sipos, Mednyánszky, Machos, Macsali), tehát a csapatnak majdnem a fele eltávozott Szegedről, mivel a Szegedi Honvéd kivégzése után könnyedén elszipkázták őket a fővárosi klubok…

Így Jeny Rudolf vezetőedzőnek mindent elölről kellett kezdenie – ez pedig időt jelentett. Hogy mennyit, az a csapat szerepléséből egyértelműen kiderült.

Egy biztos: az egyetem, mint új bázis első ízben képviselte a Tisza-parti város labdarúgósportját a legmagasabb szinten. Pedig az egyetemi futball (az 1920-as "trianoni megcsonkítástól", majd az 1921-es kolozsvári áthelyezéstől számítva...) szintén nagy hagyományokkal rendelkezett!

A II. világháború után azonban a KEAC, majd a SZEAC jogutódja, a Szegedi Haladás mindössze megyei szinten képviselte a városi labdarúgást. S így 1954-ben jött el a nagy lehetőség az egyetemisták számára.

Az NB l-es szereplés jogát azonban nem a pályán, hanem a zöld asztalnál „harcolták ki”... A szegedi sportvezetők és sportkörök – hosszú viták után – végülis abban állapodtak meg, hogy a Sz. Honvéd helyére hivatalos jogutódként a Szegedi Haladás (a régi "Kitartás Egyetemi Atlétikai Club" egyesülete) léphet!

De az egyetem által patronált Szegedi Haladás NB l-es bemutatkozása – a már akkor is állandó széthúzások miatt – nagyon gyengén sikerült...

A márciusban megrendezett négy bajnoki fordulót a szegediek nyeretlenül zárták, s ezzel utolsó helyen álltak a bajnoki táblázaton.

Az 1954. április 4-i, 5. fordulóban az akkor Bp. Kinizsi néven szerepelt Ferencváros látogatott a Tisza-parti városba...

A Mészáros – Benák, Baráth, Bodzsár – Rábay, Zallár – Böjtös, Cziráki, Csáki, Csányi, Rózsavölgyi összeállítású gárda végre győzni tudott és 12.000 fanatikus drukker határtalan örömére Rózsavölgyi Lajos találatával 1:0-ra verték a fővárosi zöld-fehéreket!

Ezt követően az újabb Tisza-parti sikerig megint egy hónapot kellett várni…

A Szegedi Haladás ezúttal Győrben diadalmaskodott 1:0 arányban, de ilyen győzelem százévenként, ha egyszer születik!

Idézet az akkori Népsportból: „Az 55. percben egy veszélytelennek látszó szegedi támadás végén Kárpáti szerezte meg a labdát. A 16-os közvetlen közelében az ex-szegedi kapus, Palotai kifutott Kárpáti elé, a középhátvéd saját kapuja felé fordult, s anélkül, hogy felnézett volna, puhán hazaadta a labdát, amely a kint álló Palotai mellett a kapu közepén került a hálóba... Öngól, 1:0 a Szeged javára.”

A ritkán látható szerencsés győzelmet nem követte több, sőt a Sztálinváros (ma Dunaújváros) elleni sorsdöntő kiesési rangadót a saját pályájukon vesztették el Rózsavölgyiek...

Az 1954-es svájci világbajnokság miatt csak 9 mérkőzést játszottak csapataink a tavaszi szezonban, amelyet a Szegedi Haladás az utolsó előtti, a 13. helyen zárt két győzelemmel, egy döntetlennel és 6 vereséggel, mindössze öt ponttal...

Aztán a "berni sokkot" követően (a csoportmeccseken 8:3-ra legyalult németek 0:2-ről fordítottak Puskásék ellen a vb-döntőn...) az ősszel már többször megmutatta a szegedi gárda, hogy mennyit fejlődött. Egyénileg és csapatmunkában egyaránt.  A Csepelt ill. a Szombathelyi Haladást egyformán 4:2-re, a Diósgyőrt 3:0-ra verték akkoriban a szegediek!

Az országos visszhangot kiváltó legszebb siker azonban az Újpest elleni hazai mérkőzésük volt, amikor 8.000 fanatikus drukker előtt, Rózsavölgyi Lajos 4 góljával, 6:2-re győztek az újpestiek akkori elitklubja, a  Dózsa ellen! Íme a lényeg:

Szegedi Haladás - Bp. Dózsa 6:2 (3:1)

Felső Tisza-parti stadion, 8.000 néző. vezette: Páldi.

Szeged: Mészáros (Cserhalmi, 62. p.) - Faragó, Subits (Rábay, 54. p.), Bodzsár - Baráth, Zallár - Böjtös, Cziráki, Csáki, Csányi, Rózsavölgyi. Vezetőedző: Jeny Rudolf.

Gólszerzők sorrendben: Aspirány (6.p.), Csányi (9.p.), Rózsavölgyi (21., 36., 53., majd 75. p.), Tóth (61.p.) és Cziráki (87.p.).

Bizony, Rózsavölgyi (archív fotónkon még korábbi nevén: Rosenthal) Lajos "mesteri négyese"  a Henni, Várhidi, Farsang, Egresi és Szusza Ferenc által fémjelzett újpestiek ellen - önmagáért beszél!!

De bizony, előfordult egy óriási kisiklás is, 0:14(!) a Bp. Vörös Lobogó (MTK) világklasszisai ellen a Népstadionban… Négy napon belül óriási "hullámvasút"!!

„Nem tudom mi történt azon a napon velünk – emlékezett vissza Böjtös János, a csapat jobbszélsője arra a súlyos vereségre –, talán fáradtak vagy "túlünnepeltek" voltunk az Újpest elleni nagyszerű teljesítménytől. Négy nappal előbb értük el a lilák elleni  6:2-es győzelmünket Szegeden... Az első bekapott gól után összeroppantunk, mintha meg lettünk volna babonázva, így a csúcsformában lévő Hidegkúti Nándoréknak és az ex-szegedi Sándor Csikaréknak sajnos, minden sikerült...”

Azután az utolsó forduló véglegesen eldöntötte a csapat sorsát. 1954. december 31-én, Újpesten:

Bp. Dózsa–Szeged 3:1, az újpestiek részben visszavágtak az előző 2:6-ért, de az akkori archív fotóink is Mészáros Károly kiváló védéseiről ill. az újpesti világklasszis csatár, Szusza Ferenc örökre emlékezetes párharcairól szóltak...

Vagyis 1930/31, 1942/43, 1948/49 és 1951 után ismét búcsú az élvonaltól...

„Így esett ki Szeged, s így maradt az NB I – fennállása óta elég ritkán, de sajnálatosan most is – szegedi csapat nélkül. Reméljük, ezután sem kell sokáig Szeged fiait nélkülöznünk a magyar labdarúgás élvonalából” – hangzott a Képes Sport nekrológja a kiesést követően.

A két utolsó helyére az osztályozók után a Pécsi Dózsa és a Szolnoki Légierő csapata került. Az 1954-es gólkirály Kocsis Sándor (Bp. Honvéd) lett 33 góllal. A Szegedi Haladás legeredményesebb csatára Rózsavölgyi Lajos volt 13 góllal a 9 találatig jutó Cziráki József ill. a 7 gólos Csáki Béla előtt, s ezzel az egykori "Rosenthal" a góllövőlista 10. helyén végzett.

De a Szeged akkoriban még - "jó szokásához híven" -  azonnal visszajutott az NB I-be , hosszú évtizedeken keresztül!

Ellentétben az utóbbi, siralmasnak mondható "kapicsi ill. halkópálgézás évtizeddel", amikor már azt is "sikernek kell titulálni a helyi, kilóra megvett médiának", ha az első számú szegedi proficsapat egyáltalán visszajut ( 5 éven belül kétszer is) az NB III-ból az NB II-be... Hurrá!!!

Vitos György

(Folytatjuk!)

Forrás: Fotók: szeged1899.hu ill. a szerző magánarchívumából
Készült: 2020.05.26.