Emlékek hálójában: Utolsó interjúm Szalai Istvánnal...

Mint ismeretes november elején váratlanul elhunyt Szalai "Dzsínó" István, a 120. évében lévő szegedi futball legendás játékosa, majd edzője. Szeptember 22-én, az SZVSE-Ferencváros MK-meccs szünetében kapta meg a "Szegedi Labdarúgás Életműdíját", majd októberben interjút is készítettem vele emiatt, de ennek leközlését már nem élhette meg, mivel ma helyezik végső nyugalomra a Belvárosi Temetőben. Az interjút korábbi cikkem ígérete alapján és Szalai István iránti tiszteletből ezúttal leközöljük...

2018. november 28-án, Szalai Dzsínó István temetésének napján az iránta érzett örökös tiszteletünk végett közzétesszük az októberi, Tisza Palotánál megejtett legutolsó közös beszélgetésünket...

- Dzsínó, szívből gratulálok a szeptemberi életmű-díjadhoz!

-Köszönöm! Én meg a fiadhoz!! - replikázott vidáman az örökifjú szegedi sportember.

- Melyikhez, Dzsínó?! - kérdeztem vissza.

- Jogos a kérdés... - mondta akkor októberben még nevetve, majd azonnal hozzátette - A kisebbiket, a Gyurit egy évig treníroztuk Major Laciékkal a Csongrád megyei serdülőválogatottnál és úgy láttam, megvan nála a focihoz szükséges kellő alázat, de most a nagyobbikra, a csatárra gondoltam... Hisz Gergő fiad épp akkor jött be szünet után a Fradi elleni kupameccsen, mikor én megkaptam Nógrádi Tibiéktől ezt a csodálatos elismerést! Utólag is köszönöm mindenkinek, aki rám gondolt. Végtelenül jól esett, hogy közel 4 ezer fanatikus drukker szünni nem akaró tapsvihara előtt vehettem át az "Életmű-díjat"!

- De hát - s ezzel több tízezer szurkoló véleményét tolmácsolom - teljesen megérdemelten kaptad! - vetettem közbe akkor, azon a napfényes októberi délelőttön.

Szalai Dzsínó István kicsit meghatódva, de tovább folytatta:

- Elég ritka manapság (ezt régi megbízható krónikásunkként te tudhatod a legjobban...), hogy Szegeden vérbeli tétmeccsen láthatjuk vendégül a bajnok- és kuparekorder Ferencvárost, ráadásul "táblás ház", közel 4 ezer lelkes helyi ill. vendégdrukker előtt... Ezért is volt felemelő érzés, óriási megtiszteltetés, amikor ezt a díjat - életem talán legszebb díját! - ott, akkor a Fradi elleni TV-mérkőzés szünetében átvehettem...Még egyszer köszönöm mindenkinek!! Jól emlékszem, mekkora élmény volt nekünk is a zöldek, az ország legnépszerűbb klubja ellen játszani, akár legutóbb, '91 tavaszán Szegeden vagy előtte, amikor te is ott voltál velünk az Üllői úti meccsen (lásd az archív fotónkon!) - kacsintott rám mosolyogva.

1990. szeptember 8: az Üllői úti Ferencváros - Szeged meccs (3-1) előtt nyilatkozott Szalai István vezetőedző (jobbról) Vitos György, szegedi újságírónak.

- S Szeged első számú labdarúgó-csapata mikor játszhat újra teltház előtt az NB I-ben?! - szegeztem neki az évtizedek óta legégetőbb szegedi focikérdést, sajnos, mint később kiderült, utoljára... Ám neki akkor a szeme se rebbent:

- Legyünk pozitív gondolkodásúak, hisz végre elérhetjük mindazt, amit az elmúlt 20 évben elmulasztottunk a szegedi futballt illetően: megfelelő erkölcsi-anyagi háttér és infrastruktúra mellett minden adva lesz a 2019-20-as idénytől az NB I-hez is - zárta rövid, de annál velősebb prognózisát Szalai István, majd vidáman kezet rázva váltunk el egymástól.

Akkor ott, októberben a Tisza Palotánál láttam őt utoljára...S legrosszabb rémálmainkban sem gondolhattunk volna arra, hogy ezt a frappáns, de annál lényegretörőbb beszélgetésünket (az "Emlékek hálójában" c. rovatunkban...) már csak az égiek közt olvashatja Szalai István, az NB I-es SZEAC, majd SZEOL AK egykori kiváló játékosa ill. az élvonalbeli Szeged SC vezetőedzője, s a mai SZEOL hivatalos jogelődjének, a Tisza Volán Focisuli alapítótagja.

Dzsínó! Isten nyugosztaljon örök békességben!!

Vitos György

Forrás: Fotók: Kuklis István és a szerző magánarchívumából
Készült: 2018.11.28.