Szeged 1899


Mit szeretnének drukkereink a Szeged-CsGA 16. bajnoki idényében (2026 nyarától)?!

15 év után is maradjon még Adem Kapics és külföldi holdudvara!!
Helyezzék új alapokra a klub vezetését magyar sportigazgatóval!!
Szegedi és környékbeli kötődésű, egykori legendák kellenek!!
email:
szeged1899@freemail.hu vagy gyvitos@freemail.hu
telefon:
Vitos György, Főszerkesztő: +36/70-264-1595
figyelmeztetés:
copyright 2012. Vitos György, szeged2011.eu; majd szeged1899.hu. Az itt található írott, képi anyagok csak a forrás megjelölésével, internetes felhasználás esetén élő hivatkozás elhelyezésével használhatóak fel!

Az idény leggyengébb játékával súlyos vereséget szenvedett a Szeged Sopronban, mintegy "díszsorfalat állva" a leköszönő hazai edzőnek, Supka Attilának. A szegediek "beton védelme" ezúttal teljesen csődöt mondott, a csatárok pedig hozták az utóbbi hónapokban mutatott szokásos formájukat, azaz a "semmit". Tényként jegyeznénk meg, hogy ebben az idényben először szenvedtek a kék-feketék háromgólos vereséget, ráadásul a legutóbbi tíz meccsükből mindössze egyetlen egyet nyertek meg...


Swietelsky-Soproni VSE – Szeged 2011 3-0 (1-0)
Sopron, Városi Stadion, 800 néző. Vezette: Oláh Gábor (Máyer Gábor, Király Zsolt)

Sopron:
Heinrich – Fehér Z., Tóth D., Fazakas, Németh, Gyürki (Harangozó, 58′), Eszlátyi, Batizi-Pócsi, Nagy P. (Kapacina, 81′), Sifter, Soós (Horváth P., 58′). Vezetőedző: Supka Attila.


Szeged:
Szántai – Geiger (Andorka, 63′), Horváth A., Jagodics, Achim (Pászka – a szünetben), Coroian (Kasuba – a szünetben), Mészáros M., Farkas M., Povázsai, Germán, Zabari. Vezetőedző: Klausz László.


Gól:
Eszlátyi (15′, 76′), Horváth P. (88′)


Sárga lap:
Nagy P. (80′), Kapacina (90′)

Supka Attila: Köszönöm, hogy csapatom hazai pályán eredményes, közönségszórakoztató játékkal, szép gólokkal búcsúzott a hálás közönségétől! Gratulálok a csapatnak, és mindenkinek sok sikert kívánok a jövőben...


Klausz László: A játékosok mintha már szabadságon lettek volna... A szezon leggyengébb játékát mutattuk védekezésben és támadásban egyaránt. A soproniak szép gólokat szereztek.

 

Klausz László ezúttal már nem tudott pozitívan nyilatkozni, szerinte a játékosok már szabadságolták magukat Sopronban!

Azt már csak e sorok írója teszi hozzá, hogy nem csak Sopronban "szabadságolták magukat" a szegediek, hanem már az előző kilenc fordulóban is, de erre majd még később kitérünk...

Az is tény, hogy immár ötödik éve nem nézhetjük a Tisza-parti város primér, magyarul első számú labdarúgó-csapatának bajnoki illetve kupamérkőzéseit, de az elmúlt tíz fordulót tekintve azonnal hozzáteszem: talán jobb is így nekünk!

S azt is hozzátenném még, hogy ugyancsak hosszú évek óta nem láthatjuk a gyulai Grosics Akadémiáról kikerülő reményteljes fiataljaink ugrásszerű fejlődését sem... Így nincs mihez, kihez viszonyítanunk, de az elmúlt tíz forduló negatív formáját tekintve azt már jól láthatjuk: a fiatalok nem bírják még a rájuk pakolt terheket, a rájuk nehezedő nyomást és sajnos a felnőtt labdarúgóink nemigen segítenek nekik ennek kezelésében...

Ez így együtt túl soknak tűnik az amúgy is rengeteget szenvedett és a Tisza Volánból alakult SZEOL SC "mélyrepülése" által újra lenullázott szegedi futballért rajongók számára!

Az már csak "hab a tortán", hogy a legutóbbi tíz (!!) bajnoki meccséből a Szeged 2011 mindössze egyet (!) nyert meg és erre még nem volt példa a püspöki klub fél évtizedes másodosztályú történelmében...

S az már biztosra vehető, hogy a "szomszédvár" Békéscsaba elleni idényzárójuk egy fikarcnyival se lesz könnyebb...

Fölöttébb érdekelne bennünket, mi is erről Klausz László vezetőedző vagy éppen főnőkének, Adem Kapicnak a szakvéleménye?!...

Vitos György


Készült: 2017.05.28.

Tovább olvasom

Nemrég kértünk őszinte visszajelzéseket egy igencsak aktuális szegedi futballügyben, mert Révész Attila, az NB I-be készülő Kisvárda trénerének sikerült alaposan felkorbácsolnia a kedélyeket... Fentiek kapcsán különösen Klausz László, a Szeged 2011 vezetőedzőjének véleménye érdekelt volna bennünket minderről, mert a hallgatás, sajnos, beleegyezést jelent(ene)...

Az ominózus Révész Attila-nyilatkozatot is leközlő legutóbbi cikkemre, amely a Szeged-Kisvárda NB II-es találkozó után íródott, bizony, "lavinaszerűen" jöttek a visszajelzések! Fölöttébb komoly kritikák, jogos szurkolói kirohanások és értékes meglátások - számolatlanul!! Ezekből szemezgettünk jó néhányat a teljesség igénye nélkül...


Tamás V. Fröhlich
Tamás V. Fröhlich Kit érdekel az áruló 2011.....?? Hajrá SZEOL !!
György Vitos
György Vitos Tamáskám, a "Mórahalmi SzeolVolán" ?! Nem sok jót olvasni róluk manapság a Szegedmán... de még a DM-ben sem...
Tamás V. Fröhlich
Tamás V. Fröhlich Egy fokkal etikusabb mint Békés megyébe költözni....
György Vitos
György Vitos Ergo: nem cáfolod Te sem a "mórahalmi kalandot"?! :) Ami meg Békés megyét illeti... A Szeged 2011 up-korosztályai soha nem mentek el innét és várják mostoha körülmények közt is a "csili-vili" vadiúj stadiont... :) Az hogy a felnőttek felsőbb utasításra elmentek...az az ő bajuk... A "készbe" meg majd visszajönnek, ennyi. De Tamáskám, a Szeol-Volánod mikor jön vissza a saját tulajdonába?!
József Tóth
József Tóth Most Gyurikám!! Most barátom!! Kapicsnak és a püspöknek üzenjük, hogy... vissza jöhetnek, de tábort nem kapnak!!
György Vitos
György Vitos József Tóth Most Józsikám!! Most barátom!! Épp a legfrissebb megosztásoddal válaszolnék: nincsen két jobb harcos a "türelemnél meg az időnél"... :) Mindkettő a püspöki klubnak dolgozik... :) S mikor visszajönnek, most kapaszkodj meg Józsi: tábort is kapnak!!! Az NB I-re kiéhezett SZURKOLÓTÁBORT!! :) :)
József Tóth
József Tóth Nyugdijasokat? Gratulálok!! Hozzáteszem hogy nem ellened fordultam, hanem Kapic ellen leginkább!! Ő többet árt Szeged labdarúgásának, mint eddig bárki más...
György Vitos
György Vitos József Tóth JÓZSIKÁM, NEMCSAK A NYUGDÍJASOKÉ A VILÁG... :) :)
De azért megnyugtatlak, nekem a Szeged 2011 korábbi Szvese-pályás meccsein fantasztikusan drukkoló ultratábor eminens vezetőinek a neve (Ács Ottó, Márta Gergő, Tiszaváry Peti) 100 %-os garanciát jelent a későbbi fergeteges szurkolásokra!!! :) :)
József Tóth
József Tóth Gyurikám ezek az emberek, akiket felsoroltál... Amíg Kapic a csapat körül van, soha nem fognak addig ennek a csapatnak szurkolni!! Tudom 100%-ra!! Én is közéjük tartozom... Ismerjük Gyurikám mi egymást, de ha összefutunk, beszélünk... Majd akkor tudni fogod, hogy ki vagyok... Csapatnál dolgozik Virág Tibi, kérdezd tőle, hogy ki az a Süni?! További szép napot!
György Vitos
György Vitos József Tóth Én ezt már mind tudtam Rólad, de azért jó lesz majd személyesen is elbeszélgetni Veled, Veletek! S egy hasonló interjút is írnék Rólatok, mint pár éve az Ottóékról!! :) Íme:http://www.szeged2011.eu/hirek1.php
www.szeged2011.eu, A Szeged 2011 labdarúgócsapat nem hivatalos honlapja.
SZEGED2011.EU
Gyula Dancsó
Gyula Dancsó · Tibor Nógrádi és további 43 személy ismerőse
Hát... nem tudom, én inkább szurkolok egy nb3as Szegeden játszó, nagyrészt a szegedi utánpótlásból kinőtt SZEOL-nak, mint egy 5. éve nem Szegeden játszó, már csak nevében (sajnos...) tizinek...
Hozzáteszem, a 118 év alatt volt már annyi türelem, ami már szerintem el is fogyott rég...
Hajrá szegedi futball!
György Vitos
György Vitos Gyula Dancsó Igaza van Süninek(Tóth Józsinak), aki szerint "nincsen két jobb harcos a "türelemnél meg az időnél"...  Mindkettő a püspöki klubnak dolgozik.. És nem az NB III-ba visszacsúszott Szeol-Volánnak... Ezek a tények, de azt se feledd: a Szeged 2011 utánpótlása is végig Szegeden dolgozik és neveli a tehetségeket!
György Vitos
Válasz írása...

József Balogh
József Balogh A Szeged jobb volt , nyerhetett is volna kis szerencsével de a gyenge játékvezetés és az ellenfél sportszerűtlen játéka meggátolta !
György Vitos
György Vitos S mi a véleményed a cikkemben sárgával jelölt kisvárdai "szakvéleményről", mely szerint a Szeged "antifutballt játszik anti-közegben"??? 
György Vitos
Válasz írása...

Zsolt Péter Fekete
Zsolt Péter Fekete Ahogy elnézem, elég ellenséges a hangulat... Így pedig felesleges egyáltalán bárminemű csapatot vissza vinni Szegedre. Én se vagyok oda Adem Kapic munkájáért, de eddig még létezik ez a csapat, nincsenek botrányok... Az hogy van egy olyan edzőnk, aki szerint a döntetlenek sorozata nagyon jó teljesítmény, arra nem igazán lehetünk büszkék...
György Vitos
György Vitos HÁT PERSZE, HOGY "ELLENSÉGES A HANGULAT"...  Az ötéves "gyulai távollétet" sokan nem tudják "lenyelni vagy megemészteni" és ez a "szurkolói reakció" (több cikkemben már sokszor megerősítettem!) teljesen jogos!! 
Köztudott, a Püspök Úr Fradi-érzelmű, így feltenném a kérdést: vajon mit szólnának a ferencvárosi drukkerek, ha fél évtizedre(!!) más városba vinnék el szeretett csapatukat?! :) Szerintem '56 után újabb forradalom törne ki hazánkban... :) Hát ezért is jogos a fanatikus szegedi drukkerek fölháborodása!!
György Vitos
Válasz írása...

Zsolt Higyisán
Zsolt Higyisán Érdekes cikk! A Szegedi ember már azt sem tudja van-e csapata?! Átalakul, elköltözik, a lecsukott klubvezetők után jön a "jóisten", nincs normális stadion, stb... Pont a Kisvárda osztályozó után /amit eladtak/ kerül el a csapat Szegedről! A Gyulára utazott szurkolók elől hirtelen zártkapussá teszik egyes meccseiket! Mi ez ha nem vakítás?! 100 éve ígérgetés van, hogy lesz majd stadion... Ugyan már... Folyamatosan évek óta szembeköpik a szurkolókat és a dolog jó oldalát nehéz már beadni a Kun Lajos, Gruborovics-érában felnőtt embereknek! Gyenge próbálkozások, semmit érő emberektől! Ez most a szegedi foci! Pont...
Tetszik
Tetszik
· Válasz ·
6
· 20 órája
György Vitos
György Vitos Sok igazság van ebben is Zsolti, de azért a "100 év ígérgetést" ne varrjuk már a Püspök Úr nyakába...ők csak 2011 óta léteznek és ezalatt öt NB II-es idényt tudtak le meg egy NB III-ast... A Volán meg 24 (!!) éve létezik és ez a "horror-NB II" volt a "csúcsidényük... A régi legendás SZEOL AK-hoz, Szeged SC-hez semmi közük! Ez sajnos, a szegedi foci legutóbbi negyedszázada!! És itt a pont!!! Ebből már nem kérünk...:)
Zsolt Higyisán
Zsolt Higyisán A püspök első ígéretei között "5 éven belül meghatározók leszünk az NB 1-ben"-duma is besült! Nem mondtam, hogy mindenért ő a felelős de ugyanúgy ígérget, mint az elődei! A másik meg: az 5 NB 2-es szezon alatt mennyi meccs volt Szegeden?? Úgy látom a városban csak az egyre elkeseredettebb tábor van meg a focihoz! Mert a stadion meg a csapat hiányzik...
György Vitos
György Vitos Zsolt Higyisán Ezek is "ülnek"... Te a Püspök urat szapulod, hogy 5 év alatt nem tett csodát... én meg a negyedszázada működő Volánt, akik egyszer voltak NB II-ben, most... Brrrr.....:) Ám azt "elfelejted"(esetleg nem tudod?), Kiss-Rigó László itt, Szegeden akart bizony, fociakadémiát építeni, ám a városi vezetők ezt megtagadták... Khmmm...:) Így került Gyulára, ahol tárt karokkal fogadták, így Ő már felépített egy európai színvonalú Grosics Akadémiát!! Szegeden van-é ilyen vezető kedves Zsolti?! :) S az is biztos: a 10 milliárdos stadion is felépül, erre mérget vehetsz!! Ő nem viszi a pénzt (mint a korábbi helyi és külföldi focivezetők...), hanem befekteti a szegedi futballba és a helyi fiatalokat is "ezerrel támogatja"! Nem mellesleg önzetlenül, vallási meggyőződésből fakadóan... Sorold légyszí a korábbi vezetőket, akik ilyenek voltak... :) :)
Zsolt Higyisán
Zsolt Higyisán György Vitos Sajnos a városi vezetők nagyon régóta elzárkóznak, hogy Szegeden minőségi labdarúgás legyen! Nem a mostani vezetésén verem el a port, csak annyit jegyeztem meg, hogy ők is sok mindent ígértek, ami nem teljesült! A szurkoló nem törődik azzal, hogy ki milyen tisztán üzemeltet egy csapatot, ha az nincs a városban! Meg az sem érdekli hogy milyen az akadémia, mert mindenki a felnőtt focira van kiéhezve, amit magyarázhatunk itt jobbról-balról de tény, hogy nincs és belátható időn belül nem is lesz...
Zsolt Péter Fekete
Zsolt Péter Fekete György Vitos Bár már ott tartanánk, hogy legalább a munkagépeket lássam, mikor hazamegyek Szegedre látogatóba... 
György Vitos
György Vitos Zsolt Higyisán Úgy látom nem tudsz felsorolni egyetlen hiteles szegedi futballvezetőt sem a korábbi évtizedekből... Ugyanakkor a városi vezetők futball iránti "impotenciáját" elismerted! :) De hát akkor miről is beszélünk mi itt?! Hisz fejétől bűzlik a hal... :) Ezek után a "mély-negatív" hozzáállásod még el is fogadható, de megnyugtatlak Benneteket, még a Sünit is: 2018-ban hazajön a Szeged NB II-es labdarúgó-csapata és nyomban megcélozza az NB I-et!! S akkor Nektek is be kell állnotok a sorba... Ellenkező esetben rengeteg fociélménnyel lesztek szegényebbek... Egy biztos: az új Baróti Lajos-stadionban (Szegedi Ifjúsági Centrum...) a telt ház garantálva lesz!!! :)
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
· Válasz · 8 órája
Imre Fodor
Imre Fodor · Tibor Nógrádi és további 56 személy ismerőse
Gyuri bá! Maga még nagyon bízik!Nekem ez tetszik!! Le a kalappal!! Én ebbe a sorba már biztos nem állok be! Távolról... Hajrá Szeged!
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
· Válasz ·
1
· 6 órája
György Vitos
György Vitos Imre Fodor KEDVES IMRE! A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA....ENÉLKÜL MÉG ÉLNI IS FÖLÖSLEGES... :) :)

Zsolt Higyisán György Vitos Sajna, elbeszélünk egymás mellett... 1. Ide én tényeket és nem a vágyálmaimat írtam le! 2. A mostani vezetés is pár ígéretét nem tartotta be! 3. Elvitték a csapatot Szegedről 200 néző elé játszani /erre nem hiszem el , hogy ne lett volna más megoldás... / 4. Ha van pénz, miért húzódik évek óta a telek, stadion-projekt?? Na, innen a negatív szemlélet! Már annyiszor át lettünk vágva, hogy nehéz ezt pozitívan látni...
György Vitos
György Vitos Zsolt Higyisán Nem baj "Higyi", elég ha mi pozitívan gondolkodunk és megcsináljuk!! :) S nekem személy szerint az is bőven elég, amit épp most a kiváló ultravezér, Ács Oti barátom írt üzenetként: "Ha lesz stadion és visszatérnek, akkor új nap indul..." Jómagam biztos vagyok benne, hogy ez rövidesen így is lesz!! :)


Készült: 2017.05.25.

Tovább olvasom

Egyre inkább igaz a tétel, a Szeged 2011 labdarúgói akár az olasz B-ligában is szerepelhetnének ennyi haszontalan döntetlennel... A gól nélküli "X"-ekkel például magasan a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezet a Sopron (4) és a Csákvár (3) előtt, hiszen már tíz (!!) alkalommal végzett 0-0-ra a Klausz-legénység, míg legutóbb legalább Germán Tamás (fotónkon) egyszer végre beköszönt, de a Kisvárda (ismét) Gosztonyi góljával egyenlíteni tudott...

Szeged 2011 – Kisvárda Master Good 1-1 (1-1)
Gyula, Grosics Gyula Akadémia, 500 néző. Vezette: Nagy Róbert (Csatári, Berényi)

Szeged:
Szántai – Horváth A., Jagodics, Mészáros M., Achim, Povázsai, Germán, Pászka (Zádori, 57′), Farkas M., Zabari, Andorka (Hegedűs, 57′). Vezetőedző: Klausz László.


Kisvárda:
Ivancsics A. – Fodor, Izing, Ryashko, Vári, Horváth Ad. (Minczér, 61′), Lucas, Horváth Z. (Rajczi, 72′), Gosztonyi, Cseri, Hei. Vezetőedző: Révész Attila.


Gól:
Germán (18′) ill. Gosztonyi (20′)


Sárga lap:
Germán (89′) Izing (84′)

Klausz László: Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az elmaradt tizenegyes hiányzott a győzelemhez...

Klausz László ismét pozitívan nyilatkozott, szerinte csak az elmaradt tizenegyes hiányzott az "örök mumus", Kisvárda elleni győzelemhez... Dicséretesen pozitív hozzáállás!!

Nekünk, szegedieknek csupán két, "apró problémánk" van ezzel, s ezt már hetek, hónapok óta nem győzzük hangsúlyozni...

Egyrészt ötödik éve már, hogy nem nézhetjük a Tisza-parti város primér, magyarul első számú labdarúgó-csapatának bajnoki illetve kupamérkőzéseit.

De még a barátságos meccseit sem! (Egy kivétellel, amikor az azóta érthetetlen módon eltávolított Tanács Attila, immár ex-technikai igazgató Szegedre hozta a Diósgyőr NB I-es csapatát, A szerk.)

Másrészt ugyancsak hosszú évek óta nem láthatjuk a gyulai Grosics Akadémiáról kikerülő reményteljes fiataljaink ugrásszerű fejlődését sem, így nincs mihez, kihez viszonyítanunk.

Ez így együtt túl soknak tűnik az amúgy is rengeteget szenvedett és a Tisza Volánból alakult SZEOL SC "mélyrepülése" által újra lenullázott szegedi futballért rajongók számára!

Az már csak "hab a tortán", hogy legutóbbi kilenc (!!) bajnoki meccséből a Szeged 2011 mindössze egyet (!) nyert meg, azt is még április elején, Kozármislenyben...

S az már biztosra vehető, hogy a hátra lévő két bajnoki meccsük (soproni kirándulás, majd a "szomszédvár" Békéscsaba elleni idényzáró) egy fikarcnyival se lesz könnyebb...

De hogyan is látja mindezt a magyar edzői közeg egyik elismert alakja, Révész Attila?!

Nos, a Kisvárda trénereként a közelmúltban elég sok borsot tört már a szegediek orra alá, de mostani értékítélete még így is mellbevágó... T.i. részben igaza van a kritikus szegedi futballhelyzetet tekintve... Íme a citátum:

"...elég kritikus hangnemben nyilatkozott Révész Attila, a Kisvárda Master Good szakmai igazgatója a boon.hu-nak.

– A Szeged elleni meccsen egyértelműen győzelmi szándékkal léptünk fel, de menet közben kiderült, hogy miért is nem kapott még egész tavasszal gólt az ellenfél (hazai pályán – a szerk.): a közeg és az ellenfél antifutballja is alaposan megnehezíti a vendégcsapatok dolgát..."

Hmmm... A "közeg"... Ergo a gyulai Grosics Akadémia fanatikus szegedi drukkerek nélküli "siralomháza"?!

Az ellenfél, vagyis a Szeged "antifutballja"?! Elég furcsa, sőt, pikáns megközelítés ez egy szakmailag képzett, de mégis kívülálló edző szájából.

Fölöttébb érdekelne bennünket, mi is erről Klausz László vezetőedző vagy éppen főnőkének, Adem Kapicnak a szakvéleménye?!...

Vitos György


Készült: 2017.05.21.

Tovább olvasom

Összes oldal: 711db, aktuális: 383.
Legelső | Előző | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | Következő | Utolsó